Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meseegyház --- 540. ---

2010.08.25

                                   Meseegyház   --- 540. ---

 

     Az egyház - kérem szépen az nem mese, hanem igenis valóság – ám csak addig,

amíg megvan a hit – mivel hit nélkül hitetlen lenne, és csupán egy ház maradna –

minden alap és mese nélkül.   Mai történetem két személyhez kötődik, melyek azonban

nem takarhatják el mindenkori kedves Olvasóimat!   Géza még ifjú legátusként ismerte

meg Annát kit igen hamar el is jegyzett menyasszonyául - mégis mindenki arra

gondolt, hogy inkább az Annus jegyezte el a Gézát – ám ez a Meseegyház történetében

aligha bír jelentőséggel, bár el se jelentéktelenítsem e dolgot – mivel ez előre meg nem

látható hibákat rejthetne.   Mindenki intette csupán Gézát, hogy óvatosan csak – mert első

a tanulás, a vizsgák – míglen megkerül a palást! Géza azonban lényegesen az

elképzelések felett teljesített, mivel ott tudhatta maga mögött Annát.   Elérkezett a

parókiaválasztás boldog pillanata, amikor Anna arra bíztatta kedvesét, hogy a

legszegényebb hitközösséget válaszd – mivel onnan árad majd ki a legtöbb áldás, és

ebben nem tévedett. Nem kellett sokat bíztatni a Gézát, és sikerült is olyan helyet

találnia – hol a madár sem jár, de mit még a térképek sem jelölnek meg.   Annából

hamarosan asszony lett, s végül térképek nélkül találták meg azt a gyülekezetet –

melyet Isten kirendelt számukra.   Géza igen igyekvő volt, viszont prédikációiban

mindig elakadt – de mindenki elnéző volt vele szemben.   Egy temetési beszéde csupán egyetlen szóból állt, hogy: „Meghalt!” Ez hatott, és ennek végtelen tömörsége meg

mindenkit megérintett.   A falu már úgy várta a vasárnapot, s még a kocsma is bezárt –

hiszen a lakosság apraja-nagyja a templomban ült. Géza felfelé menet a szószékre,

beakadt egy lépcsőfokba – vagy az is lehet, hogy tulajdon palástjába – amin mindenki

egyetértően derült, s már várták az üzenetet – azonban az Annának lediktált

gyöngybetűs iromány, meg a parókián maradt. Amikor a tiszteletes úr tekintete pedig a

padsorokban ülő leányokhoz ért, akkorra meg mindent végképpen elfelejtett. Ekkor

érezte meg igazán a hívőnép, hogy papjuk szavak nélkül is képes üzenet továbbítására –

mert személye maga a SZERETET.   Anna rengeteget – fáradtságot nem ismerve –

imádkozott férjéért, ki továbbra is a meglepetések sorát hozta. A hívek igen

ragaszkodtak lelkészükhöz, sőt mi több(!) – a szomszédos gazdagabb falvak lakói is

eljártak a gyülekezeti alkalmakra. A végén már dőlt a pénz az egyházba, s a meglévő perselyeket nagyobbakkal volt szükséges felcserélni. A közösségnek néhány év

elteltével - külön pénztárost is alkalmazniuk kellett, nyilvánvalóan ezt főállásban tették.

 

     Az évek múlása csak folytatódott, s a lelkész meghívást kapott Kolozsvárra, hol az

(egyetemi fokú) Protestáns Teológiai Intézet új tanszéket készült nyitni – melynek neve

(a) SZERETET.   Mondanom sem kell, hogy Anna ide is elkísérte – boldog házasságuk

megannyi gyermekével…

 

     A SZERETET útja rendkívüli érdekes erővel bír, különösen a Meseegyházban.

Tudom Te is rendkívül leleményes vagy, ha a SZERETET gyakorlásáról van szó.

     Áldjon meg Urunk!

 

--- Köszönöm, hogy elolvastad! --- Parádfürdő (Tündérkert) – 2010. aug. 23.

     Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.