Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A képen nem én vagyok --- 467. ---

2010.05.26

                A képen nem én vagyok   --- 467. ---

 

     Az elmúlt napok közel hoztak egy bibliai igehelyet, hogy kell e adót fizetni

a császárnak? Császárunk ugyan nincs jelenleg – csupán Viktorunk – ám

itt-innen kerül(t) elém a kérdés, hogy - kié a kép, és kié a felírás(?) – de a

soron következő történetem is, ami igen egyszerű – már természetesen annak aki

ezt megérti, mivel magam máig sem értettem meg – s mintha csak a tegnap történt

volna. --- Amikor átvettem a fotóműterem délutáni szolgálatát, minden annak a

megszokott rendje szerint történt, s a megrendelők is pontosan ugyanúgy léptek

be a fényképészetre – mint ahogyan más munkanapokon szoktak, mégis valami

megmagyarázhatatlan rossz sejtés vett rajtam erőt – mit akkor még nem értettem,

viszont máig sem értem – ha őszinte akarok lenni. --- Észre sem vettem ahogyan

belépett egy megrendelőm, aki 6.5X9 cm nagyságú fekete-fehér fényképfelvételt

rendelt – és próbásat. Talán tizenhat éves múlt a diáklány, és szőke hajú mint az

aratás előtt álló búzatenger. Tengerrel vetekedő volt szemének színe is – és oly

csodálatosak és nagyok voltak azok a szemek, hogy az Európai Unió simán elfért

volna azokban – igaz akkoron még csak a NATO és a Varsói Szerződés létezett…

A felvétel a legnagyobb rendben elkészült – majd a leányzó megköszönte azt és

kifizette a felvétel árát, 26 lej és 50 banit – ami ma átszámítva körülbelül három

kilogramm kristálycukor árának felelne meg. Mielőtt eltávozott volna a kliensem,

megjelöltem a próbaválasztás napját, ami hamarosan el is érkezett – igaz akkor

nem én voltam éppen szolgálatban, és innen kezdődtek el a bajok – ugyanis amikor

bemutatásra kerültek a próbaképek, a megrendelő azt mondta – mi több állította,

hogy a fényképen nem ő van! A megrendelő szava az mindig is meghatározó volt,

bár a felvételen látható személy igenis nagyban hasonlított a kuncsaftra, ugyanakkor

többi kollégáim minden diáklányt egyformának láttak – bevétel szempontjából – és

arra gondoltak, hogy el lett írva a megrendelés száma – és persze, hogy énmiattam…

A számok megegyezők voltak, de a történet itt már nem a számokról szólt, hanem rólam.

A leányzót újra berendelték amikor újra magam lehettem szolgálatban – az ügy

tisztázása véget. --- Közben azonban nagy és megmagyarázhatatlanul kellemetlen

dolgok történtek, és már úgy nézett ki, hogy a dolog miatt elbocsátanak – mivel a

Szocialista Románia miattam akadt el – a dicsőséges kommunizmus felé vezető úton!

Amikor a lány újból megjelent a fotóműteremben, már legszívesebben visszafizettem

volna a felvétel árát. A diáklány azonban be – vagy megvallotta, hogy a képről az őt

fényképező mester tekint vissza – amivel senki nem gondolt, és ekkor amiként beletekintettem nagy szemeibe, valóban magamat láthattam ott – a kis fényképészt.

Adósod maradtam még egyetlenegy kérdéssel, hogy mikor is játszódott le – e történet?

Időben ezt talán igen nehéz lenne visszavezetnem, de az egész pontosan akkor - amikor

megálmodtalak!  

Évek teltek el, és szemeid mélyén valóban ott voltam, vagy meglehet még vagyok – de

már itt sem vagyok.

Aki fizet tehát, annak mindig igaza van, de ezen felvétel nekem is igen sokba került.

Ezen szemek, azóta még nagyobbakra nőttek –szemeimben, miközben a fényképész

alakja meg egyre parányibbá lett – noha fotótörténelmet írt.

 

--- Köszönöm, hogy elolvastál, és műtermem máig is nyitva áll előtted. Várlak! ---

 

Parádfürdő – 2010. máj. 25.

     Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.