Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elérkezett a: Zárókép --- 500. ---

2010.06.18

                                   Zárókép   --- 500. ---

 

     Elegem lett a cirkusz porondjából, és nem hiányzik már semmilyen cirkusz sem

életemből – a porond hiánya azonban még fáj, ám a kettő nem szétválasztható. Életem

lelátója mégis megtelt Kedves Olvasóimmal – kik elérkeztek, hogy jelen legyenek a

Zárókép megalkotásánál – 500. írásomnál. Nagy és híres egy mozdonyvezető a sors, s most  

egyszeriben életem elérhetetlen vonata visszatolat, hogy visszahozza mindazt ami elmúlt –

de nem adja vissza, csupán kísért evvel. Amolyan vizuális kárpótlás lehetne ez – mégis újraláthatom életem megrakott szerelvényét, s azt érzem, hogy gyenge vagyok – különösen

akkor, amikor a vagonok elérkeznek a lélektani határhoz - hol megjelenik Múzsám.

Meglepetten hallgatom bátorítását, hogy erősebb vagy e-mail a benned lakozó fájdalomnál –

majd megígéri, hogy nem kavar ezután, s nem lesz több vihar életemben. Értem én, hogy az

alma nem esik messze Évától – mégis minden felettébb ünnepélyes, s csak sajnálkozom,

hogy csupán ennyire futotta(m)? Futószőnyeg nélkül rohantak el a legszebb évek, s amit a

múlt egyszer elvitt – azt már nem hozza vissza a holnap. Mindeddig eltitkolt Múzsám átvezet

titkos beléptető rendszereken  - s bevallja, hogy inkognitóban – mindig velem volt, de közben rátör a nosztalgia boldogsága és keserűsége – s egyszerre e kettő. Olyan helyeken vezet Múzsám, hol szerintem még ember nem járt – ugyanakkor felbátorít a gondolat, és

amikor bátor vagyok – olyankor mindig nyerek. Múzsám futólépésre kapcsol – s ezt álszent

játéknak érzékelem, és útjára is engedném – viszont még kifejletlennek érzem a Záróképet…

Megkérdezlek, hogy miért futsz(?) – ám Te könnyeid visszatartásával küzdesz, melyek elől

próbáltál meg az imént elszaladni. Immáron én is meggyőződhettem, hogy a könnycseppek

nagyságából - visszacseng a bánat. Magam kell most vigasztaljam Múzsámat – ki megszelídült, s talán már azt is megengedné, hogy vállaira vetítsem rá soraim zárósor(s)át.

A záró albumból kimaradt sajnos a Az utolsó vágy megjelenése - című képem. El kell hát

búcsúztatnom vágyaimat – kik most éppen farkasszemet néznek érzelmeimmel, mik mindig

is ügyfeleim, megrendelőim és kuncsaftjaim voltak. Érdekes költői kép következik – ha nem is érdemes, amihez felsorakoznak a vágyak. A kifejezettek – de a kifejezetlenek is, a maguk

mögöttes gondolataival – majd elvonulnak, mintha máris az utolsó ítélet kezdődne el – mi

azért még messze előttünk áll, ám a Kereszt ténye máris mögöttünk van – s ez az ami

bizonyos, s most megvan végre a bűnbánatom. A képsorozat azonban tovább folytatódik, s

felsorakozik a szakma – ami igen meghat, és a fényképészek díszsorfala tiszteleg – meglehet

Múzsámnak, ami egy jelzés csupán, hogy fotósként tollat ragadtam. Közben a messzeségből

lágy énekhang hallik, hogy Hív már az Úr – s a Zárókép még sehol… Szemem valamiképpen

megint a Múzsára orientál, és felfedezem újra azt a szépséget – ami nem attól különleges, hogy teleaggatunk egy nőt szobacsillárokkal. Látom, hogy vigasztalásomra szorulsz, s

elmondom, hogy vannak élethelyzetek – melyek hangulatát nem lehet visszaadni, így

visszahozni sem – s, hogy az érzések megfoghatatlanságuk ellenére sem maradnak végképpen elrejtetten, s innen megint eszembe jut a végkép – vagyis a Zárókép. Még egyszer

mögéd pillantok, és meglátom azt a rengeteg értéket – mit veszni hagytunk. A felfokozott

és sűrített pillanatok – most részemről látványtervezői szakot igényelnének. Bekapcsolom

emlékezetszűrőm , s innentől – már csak a szépre emlékezem, ezután lefotózlak. A felvétel, majd kifejezi, hogy lám még a Múzsa is érzékenyen reagál a dolgokra – és a csúcson hagyja

abba, s nem a sajnálkozásnál… Magammal ugyan nem, de a Záróképpel mégis elégedett

lehetek. Közben a lelátóról eltávoztak Olvasóim. Talán utoljára lehetünk együtt Múzsámmal.

     Hátramaradt még életem sakktáblájának összehajtása – benne a sokszínű szereplőkkel, no meg az én elválaszthatatlan Ihletőmmel – aki lehet, hogy nem is tud rólam – de Róla igen!

 

--- Köszönöm, hogy elolvastál! --- Parádfürdő, Mátraballa és Budapest – 2010. jún. 11-17.  Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sopron

(Anikó, 2010.06.19 16:58)

Szia Kedves Emil!Köszönöm,hogy jubileumi írásodat megosztottad velem,és ahogyan látom én vagyok az első aki hozzászólást ír.Sokat nem késtem,pedig mennyire igyekeztem,de most itt vagyok.Mint mindig most is elragadott a fantáziám és messze szárnyalt,de jó,hogy ez van nekünk ami csak a miénk,minden mást elvehetnek,de ezt csak majd a mindenható mikor értünk jön.Kívánok még további szép írásokat,és hétvége lévén egy csodálatosat,üdvözlettel a távolból mégis oly közel Anikó