Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halló, Május? --- 436. ---

2010.04.21

                               Halló, Május?   --- 436. ---

 

     Pontosan visszaemlékezem, hogy minden ugyanúgy kezdődött – mint

az ezt megelőző májusok mindegyikén.

     A hónapok közötti rangsorban a május, ismét az ötödik helyet

szerezte meg.

     Nevét, Maia római istennőről kapta, ki minden valószínűség szerint –

egy isteni Hölgy lehetett.

     Régi magyar neve – Pünkösd hava volt, ami viszont a Szentlélekre

emlékeztet!

     Érdekes mód az északi népeknél ez volt a tavaszköszöntő ünnep.

A május elsejei majálissal kezdődik el azon „örömünnep sorozat”, ami

egybeesik a munkásosztály nemzetközi napjával – így ez sokfelé

munkaszüneti nap is egyben, e világban.

     Ekkor kerül elő a májusfa, a leányok ablaka alá.

A táncos mulatságon – az úgynevezett batyusbálon – pünkösdi

királyt választanak, s innen kezdődtek el a bajok – mivel nem engem

választottak meg…

     A győztes mindezek után nyilvánvalóan azt gondolt – amit akart,

így a virágzó fák illatát is magáénak gondolhatta, s abban a tudatban

lehetett, hogy az éji zenék is mind neki hangzanak el, s joggal vélte

a szerelem havának ezt a hónapot.

     Magam is sok mindent gondoltam, de ahogyan teltek az évek –

mind csak a régmúlt május újabb, és még újabb szenvedésstációit

hozták csak elő – a dolgok felszínére.

     Így vált életemnek rejtelmes szigetévé - ez a hónap.

A valaha volt májusnak azonban elérkeztek a legkellemetlenebb

napjai – a fagyosszentek, s teljességgel úgy nézett ki, hogy odalesz

életem teljes gyümölcstermése.

 

     Légy boldog, és legyetek boldogok – ám túlzásba ne vigyétek

azért mégsem – mivel ez már maga a mesebeli boldogság lenne – de

különben már mit bánom én…

 

     „Na és akkor mi van(?)” – emelhetné fel szavát unottan az utókor.

Semmi, semmi – csupán a mögöttünk haladó kései májusi eső, és a

könnyek végtelenje maradt meg mementóként.

     Az idő változékonyra fordult, s a siker most máshol jár – keresvén

helyét (Benned)… és a legszebb májust. Bizonyos vagyok abban,

hogy hallasz, mert a májusnak vájtfüle van. 

     Üdvözöllek, heló Május!

 

P.S.

     A Május? A természet megújító és fiatalító erőinek a hava, mely

akár a  termékenységnek is szimbóluma lehetne – mivel bőséges

gyümölcsének reménységével bátorít, s nemhiába a legboldogítóbb

a hónapok között – mivel az ígéret hava.

     Az ígéretek azonban számon kéretnek.

 

Bp. 2010. ápr. 21. – Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.