Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mondd, mit tehetek érted? --- 466. ---

2010.05.25

             Mondd, mit tehetek érted?   --- 466. ---

 

     Messziről – távcső nélkül is – meglátod a nincstelent, és

leereszkedsz a kéregető(k)höz. Névről ismered a hajléktalanokat,

s bérleted van az árvákhoz, és az özvegyekhez. Te lehettél a

kiszolgáltatottak barátjává – úgy, hogy magad szolgálsz – miközben

másoktól barátaik elhidegülve eltávolodnak – amennyiben ezt jól

látom. Szórod és spricceled a javakat, melyek megmagyarázhatatlan

mód újra keletkeznek – mintha magad lennél a forrás – miközben

nagy missziós társaságok végüket járják, és segítségért kiáltanak.

     Még álmodban is a rászorulókra gondolsz – de nem horkolsz –

hanem sokkal inkább nagy sóhajtásokat engedsz (f)el, amik egyféle

és különös jelzésként vehetnének az emberek – már amennyiben

érzékelné ezt valaki egyáltalán.

    Egy egészen sajátosan meglepő sóhajod azonban hozzám érkezik

el, s magam sem értem, hogy mi keresnivalója van – a gazdag ifjúnál?

     Nagyot gondolok és elhatározom, hogy megkereslek – és

megkérdezlek, hogy mit tehetnék, hogy az Örökéletet elnyerhessem?

    Óvatosságból – és, hogy ne ismerj fel álruhába öltözködöm, miután

szakállat eresztettem – és viszem felhalmozott javaimat, küldetésedhez.

    Persze, hogy nem ismersz rám – mivel hangomat is megváltoztatom.

Fogadtatásod azonban szíven üt, hogy adományom nem ment át a

vámon, és nem fogadhatod el csupán a szív és a tiszta gondolatok

legmélyéről érkező javakat, és azoknak is csak zsengéjét – de nem a

meguntat, és legfőképpen azt aminek jó illata van. (Máris megérzem jó

illatodat!)

    Miután felfedem valómat csodálkozva tekintesz rám, és

gyorssegélyként egy mosollyal lehetek gazdagabb – majd ledöbbenek

mert számon kéred az éveket-éveidet, melyeket tönkretett a cserebogár

és a szöcske (- értsd sáska).

    Miután felocsúdom magam is, megkérdezem, hogy mire vitted

életedben? Nagyot nevetsz, s magadra mutatsz, hogy ez mindened – ami

rajtad van, viszont mélyen hallgatsz az elásott és fogva tartott

érzelmedről, ami most váratlanul előtör – a feneketlen belső mélységből.

    Döntök, és felajánlom minden vagyonomnak felét, s ha szükséges még

ezen felül is, hogy megbocsáss – ha lehet.

    Közben torkomat fojtogatja a kérdés, hogy mondd már meg végre azt,

hogy mit is tehetnék én magam – Teérted?

    Csak hallgatsz, és elmondod, hogy nem maradt senkid – csak a

nincstelenek, a kéregetők, a hajléktalanok, az árvák és az özvegyek – ám

mától megváltozott valami, de az is lehet, hogy minden – s immáron

magad mellett tudhatsz egy vakot is, akinek végre-valahára – de megnyílt

a szeme világa, és lát.  

     Új időszámítás kezdődhetett meg evvel, mert azóta is látlak - ha nem

látlak is.

 

--- Köszönöm, hogy elolvastál! ---

 

Parádfürdő 2010. máj. 24.

     Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.