Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Visszaemlékezés --- 401. ---

2010.05.07

                             Visszaemlékezés   --- 401. ---

 

     Csengőszóban és gyertyalángban – meg annyiszor visszatér gyermekkorod,

és egy fényképen is – mely kedvenc cicád őrzi, már-már - az

örökkévalóságnak.

     Akkor még minden fenyőillatú volt, és már az is jótékonysági eseménynek

számított – amikor álmainkat továbbajándékozhattuk.

     Színházadban sohasem a gázsi – bár az sem lényegtelen, hanem a vastaps

volt a lényeg - és nyilvánvalóan lényed-személyed.

     Mindvégig valósnak éreztem mindenkori kitartásod – és arra gondoltam

kétségbeesésemben, hogy bizonyosan vértanúként végzed majd, máglyán –

vagy kereszten, de nem volt megalapozott riadalmam!

    Ekkor még úgy láttam, hogy kiszöksz az országból – de még a világból

is – a Mennyért, ám nem volt akkor még szemüvegem, mely most

sincs – meg.

    Magam kevésbé, de Te mögé tudsz látni az eseményeknek, hogy miként

is lett belőled címlaplány – nem kis fényképészi segítséggel!

     Különös ajándéka lehetsz Te életemnek, mely azonban nem

teljesedett be.

     A kulcsok azonban máig is nálad maradtak, s most úgy látom, hogy

készen állsz a dolgok felülvizsgálatára, hiszen számodra sem lehet

közömbös az, ha vég nélküli szeretetben részesülsz, ami már tény - és

visszavonhatatlan.

       

Budapest – 2010. márc. 09. – Baráti Szeretettel: bősze emil miklós

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.